ingatlan varos

2016. július 22. 10:15 | Portfolio

Megújulhat a Nemzeti Múzeum környéke

A Magyar Rádió fővárosi, Bródy Sándor utcai és Pollack Mihály téri épületeinek sorsáról, múzeumi hasznosításuk előkészületeiről és a Nemzeti Múzeum kertjének felújításáról határozott a kormány - írja az MTI.

2016. július 22. 09:10 | Portfolio

Jó hírt kaptak az autósok! Jobb lesz az M1-esen és M7-esen közlekedni

Több kulcsberuházásról is döntött a kormány, köztük a HÉV fejlesztéséről és a földalatti felújításáról - olvasható az Indexen. Erre 2016-ban és 2017-ben a rendelkezésre álló forrásokból, 2018-ban pedig egy előre elkülönített 597 millió forintos alapból kell elkészíteni az engedélyezési terveket.

2016. július 21. 14:20 | Portfolio

Holnaptól szabadstrandon fürödhetünk a Dunában

Pénteken nyílik meg Szentendre első legális szabadstrandja - írja az MTI. A terület megújítása után a fürdőzők ismét birtokba vehetik a Dunának ezt a korábban is kedvelt szakaszát, amely ettől az évtől hivatalosan is kijelölt fürdőhelyként üzemel. A strandolók számára a part közelében öltöző épült, négyállásos zuhanyozó és ivóvízcsap szolgálja a kényelmet. A Dunán bójákkal, a parton pedig táblákkal jelölik a strandhoz tartozó részeket.

2016. július 21. 11:05 | Portfolio

Ezek a budapesti helyek a legfontosabbak a kormánynak

A kormány döntött arról, hogy nyolc kulcsfontosságú budapesti közlekedési beruházás előkészítése megvalósuljon 2018-ig, a 2016. és 2017. években az erre a célra rendelkezésre álló költségvetési források terhére, a 2018. évben pedig a fennmaradó források biztosításával - derül ki a Magyar Közlönyből.

2016. július 21. 10:33 | Portfolio

Budapest melletti bányatónál nyitott strandot Gerendai Károly

A homokos parton nyugágysor, bárok, strandröplabda-pálya. Akár az olasz tengerparton is lehetnénk, de a helyszín ezúttal Budapest északi határa, a Lupa-tavak. Itt nyitott ugyanis strandot a fesztiválszervező, Gerendai Károly - írja a Népszabadság.

2016. július 21. 08:55 | Portfolio

Valóban megépülhet a Parlament alagútja

Egy múlt heti kormányhatározat megerősítette a kormány elkötelezettségét amellett a régóta létező terv mellett, hogy földalatti csatlakozás kösse össze az Országházat és a Kossuth téri MTESZ-székház helyén épülő új képviselői irodaházat - írja az Index.

2016. július 19. 14:50 | Portfolio

Kínaiak nyithatják meg a fővárosi Rác fürdőt

Egy kínai nagybefektető nyithatja meg a hat éve zárva tartó Rác fürdőt és a mellette lévő hotelt - írja a Napi.hu. Az épületet hat éve felújították, de azóta is zárva tart. A kínaiak a vételárat már átutalták.

2016. július 19. 13:32 | Portfolio

EU-s hitelből fejleszti járműparkját a GySEV

Több mint 12 milliárd forintos hitelt biztosít a GySEV Zrt.-nek az Európai Beruházási Bank (EBB) a gördülő állomány fejlesztésére és a közlekedésbiztonság javítására - olvasható az EBB honlapján. Mindez segíti a magasabb minőségű közlekedést a transzeurópai közlekedési folyosó osztrák-magyar határon átnyúló szakaszán.

2016. július 14. 08:10 | Portfolio

Nem kapunk uniós pénzt a 3-as metróra

Várhatóan nem kaphat Budapest uniós támogatást az M3-as metró felújítására, ezért 139 milliárd forintos hitelfelvételre kényszerül a fejlesztés megvalósításához - írja a Népszabadság.

2016. július 12. 10:10 | Portfolio

Nyár végére kiderül, ki újíthatja fel a 3-as metrót

Nyílt közbeszerzést hirdetett a BKV az M3-as metróvonal északi és középső szakaszának felújítására és kiegészítő tervezésére - írja a Napi.hu. A mostani két tender illeszkedik a múlt héten közzétett déli - Kőbánya-Kispesttől a Népligetig tartó - felújítási közbeszerzési felhíváshoz.

2016. július 11. 17:15 | Portfolio

Az egész szomszédság dühös Mark Zuckerbergre

Jó kerítés a jó szomszédság titka - szokták mondani. A Facebook alapító Mark Zuckerberg esetében azonban ez biztosan nem igaz. A tech vezér ugyanis 6 láb magas (183 cm) fallal vette körbe 280 hektáros hawaii birtokát, aminek következtében a szomszédoknak megszűnt az óceáni kilátása - írja a Realtor.com.

2016. július 11. 11:14 | Portfolio

Eurómilliárdokat söpörhet ki a Brexit a londoni ingatlanpiacról

A június 23-án megszavazott Brexit az ingatlanpiacon is érezteti hatását. A kereskedelmi ingatlanpiac befektetéseinek volumenében London a világ vezető városa, ami még New Yorkot is megelőzi az egy év alatt kötött befektetések értékének tekintetében. Az EU-ból való kilépéssel azonban a brit főváros veszíthet pozíciójából, ami a környező országok városainak piacain csapódhat le. Ennek kapcsán megnéztük, hogy mely városokban milyen mértékű és irányú változásokat okozhat a Brexit a kereskedelmi ingatlanok piacán.

2016. július 08. 13:57 | Portfolio

Tarlós kiállt a Déli pályaudvar mellett

Szokásos heti sajtótájékoztatóján Tarlós István arról is beszélt, hogy rövid távon kockázatos megszüntetni a Délit mint fejpályaudvart.

2016. július 08. 13:31 | Portfolio

Ennyibe kerülnek a lakások a foci-Eb városaiban

A 2016-os foci-Eb meccseinek tíz francia város ad helyet. Az ország különböző pontjain található városok nem csak elhelyezkedésükben vagy méretükben, hanem karakterükben is teljesen eltérnek egymástól. Ebből adódóan más és más lakásárak jellemzik a déli mediterrán, az északi vagy az ország középső részén található településeket. Megmutatjuk, hogy mekkorák ezek a lakásárakban látható különbségek ez Eb egyes városaiban és hogyan alakul mindez a többi francia régióközpont áraihoz képest, valamint azt, hogy a magyaroknak vagy a franciáknak van-e könnyebb dolguk lakásvásárláskor.

2016. július 06. 15:20 | Portfolio

Az MNB Alapítványok tulajdonába kerül az Ybl Vízház

A Pallas Athéné Alapítványok tulajdonába kerül az Ybl Vízház épülete - közölte Fekete Zoltán, az Optima Befektetési Zrt. vezérigazgatója. A világörökség részét képező épület rendezvényeknek, konferenciáknak, tudományos eseményeknek ad majd otthont. A tranzakció vételára 10,5 millió euró.

2016. július 05. 04:00 | Portfolio

Kiválasztotta a Finance Monthly az év vezérigazgatóját

A Finance Monthly magazin, a vállalati szektor vezető nemzetközi kiadványa évről évre díjazza a legprominensebb vállalatok felsővezetőit. Idén Török Árpád, a TriGranit vezérigazgatója munkáját ismerték el a nívós "Év vezérigazgatója" díjával.

Holdblog

Ha az ételpazarlás ország lenne...

Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok

Charlie és Bruno

Merre mozdulhat az arany ára?

Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj